Sokan gondolják még mindig úgy, hogy intézményi közegben tabuként kezelendő a téma. Adatkezelés, közösségi megosztások, hozzájárulások.
Gyakran tapasztalom az év eleji hozzájárulások aláírásakor (mert mindig a szélén ülök a sornak és a körbeadós módszer még mindig menő) hogy néha én vagyok az vakfolt, aki nem járul hozzá gyermeke közösségi oldalas szereplésébe.
Szülői oldalról azért tabu a téma, mert konfliktusként élik meg egyes pedagógusok a szülői kérdéseket/kéréseket, mely konfliktusnak a levét “nehogy a gyerek igya meg”- vélekednek. Más esetben pedig a pedagógusok közösségi megosztással kapcsolatos kérése “falra hányt borsó” (azaz kérik a szülőket hogy ne fotózzák és osszák meg azokat a képeket amin más gyermeke is látszik.) De ez csak egy kis szösszenet a témát érintve, kezdem is az elejétől.
Miért fontos az adatvédelem a gyermekek körében?
Az adatvédelem alapjai és jelentősége az óvodai és iskolai környezetben a digitális lábnyom jelentőségével párhuzamosan napról napra fontosabb. Ezért igenis, hogy szükséges azzal foglalkozni, hogy milyen adatkezelésekhez járul hozzá a szülő.
Az intézmények részéről tudatosságra, és átláthatóságra van szükség ezen a téren.
A felelősség többes: a pedagógusok jól átlátható szabályok és folyamatok mentén megvalósuló adatkezeléséhez a szülői együttműködés szükséges.
Fotók és videók kezelése
- Szülői hozzájárulás: Hogyan és mikor kell engedélyt kérni gyermekek fotózásához vagy videózásához? Minden esetben: írásban egyes esetekben szóban.
Fontos kérdések az intézményi fotóknál:
- hogy mivel készülnek a képek? Pedagógus mobiljával nulla védelemmel és nulla törlési funkcióval, vagy ugyanezen az eszközön tudatosan védve és használat után törölve, vagy intézményi fényképezőgépen.
- hogy mire használhatóak ezek a fotók? Nyilván mindenki szeretné megörökítve látni gyermekét, hogy hogyan örül a születésnapi köszöntésnek, vagy a Mikulásnak, de lehet sokan ettől függetlenül nem szeretnék a közösségi oldalakon látni ezeket a képeket, azt pedig végképp nem kérik, hogy más szülő privát oldalán kerüljenek megosztásra olyan aprópóból, hogy az ő gyermeke is ugyanazon a rendezvényen volt. Ezeket az eseteket szükséges külön kezelni.
- Felhasználási szabályok: Intézményi protokollok az események dokumentálására (pl. ünnepségek, sportnapok). Ezekre az esetekre is érdemes átgondolni a közösségi oldalakon, honlapokon történő szereplés szükségességét. Egy nagyobb gyermek például már lehet saját maga kéri vagy épp nem igényli ezeket a szerepléseket. Bizonyos kor felett érdemes megkérdezni.
- Megosztási kockázatok: Mi történhet a gyermekekről készült képekkel, ha azok nyilvánosságra kerülnek? Rengeteg minden. A legtöbb nem kívánt esemény- cikkeink nagy része ezekről szól.
Közösségi oldalak és gyerekek
- Tanárok és intézmények jelenléte: Szükséges szabályozni az intézmények közösségi média és internetes használatát. Hova, milyen céllal, és milyen hozzájárulásokkal kerüljenek ki fényképek. Itt külön felhívnám az intézmények figyelmét arra a megdöbbentő tényre, hogy a 2-18 éves korú gyermekek fényképeinek a 70%-a megosztást követően 2-3 percen belül a dark webre kerül ki. Valóban szükséges- e az intézményi nyilvános megosztás? Vagy más formában/módon is tudnak kommunikálni a közösségükkel.
- Szülők felelőssége: Minden gyermek szuper a maga személyében és a szülei nagyon büszkék rá. De az igenis, hogy a szülő felelőssége, hogy például egy bizonyítvány osztáson készült kép megosztásával gyermekéről számos privát információt oszt meg, olyanokat amelyeknek privátnak kellene maradni: a bizonyítvány általában úgy kerül fotózásra, hogy az adatok látszanak rajta, az intézmény a képen beazonosítható…stb.
- A gyerekek jogai: a gyermek jogait a szülő tudja érvényesíteni és bizony a gyermeknek joga van a privát életéhez. Nem oszthatnak meg róla kéretlenül tartalmat. Sok esetben a kisebbek otthon sem véleményezhetik a közösségi megosztásokat (félve attól, hogy akkor anya megharagszik és nem szereti majd annyira- sajnos számos gyerek panaszkodik erre).
Más gyerekek megosztása
- Hogyan kezeljük, ha egy gyermek más gyerekről készített képet vagy videót? Sehogy. Ha ők megegyeztek egymás között, hogy fényképet vagy videót készítenek, legyen- de az nem publikálható. Egyébként sem a gyermek dönti el, hogy ezt meg lehet osztani, hanem a szülei. Sok esetben ezek a belegyezések is hiányoznak- vagy nem relevánsak (mert nem kötik a másik szülő orrára, hogy pl. nem privát hanem publikus közösségi oldalra kerül-e ki az adott kép)
- Egyértelmű szabályok bevezetése: Az intézményi irányelveknek fontos szerepe van a megosztási szokások szabályozásában. Ez egyre kevésbé elkerülhető tény.
Intézményi szolgáltatók adatvédelme (pl. fotósok)
- Külső partnerek kiválasztása: Az intézményeknek szükséges lenne úgy beengedni a partnereket, hogy az adatkezelése is átlátható és “gyerekbiztos” legyen.
Ki ne találkozott volna azzal az intézményi fotóssal, aki úgy fotózza a gyermekeket és tárolja a képeiket, hogy nincs neve, elérhetősége- mert nem akarja, hogy a szülők egyesével “zargassák”, de az üzeneket felé nem kerülnek továbbításra és nem reagál semmiféle megkeresésre. Hogyan tudja biztosítani egy ilyen esetben az intézmény az átláthatóságot és vajon mennyire győzödött meg a partnere GDPR kompatibilis mivoltáról?
- Adatkezelési szerződések: Az intézményeknek szükséges lenne az adatvédelmi előírások betartása a szolgáltatókkal kapcsolatos szerződések tekintetében is.
Oktatási programok és tudatosságnövelés
- Adatvédelmi oktatás a gyerekeknek: Érdemes minél kisebb korban elkezdeni. Erre van számos intézményi oktató (pl. Saferinternet). Illetve itt is nagyon hatásos módszer a példamutatás. Ha a szülők sem a megosztásoknak és a fényképeknek élnek- a gyermeknek sem ez lesz a prioritás.
- Szülői workshopok: Tudatosság növelése a digitális adatkezelés terén. Keressétek az ingyenes, fizetős tartalmakat- megéri a befektetett idő:)
- Tanári képzések: A pedagógusnak sem ideje sem kedve sok esetben ezzel foglalkozni, de sajnos ő sem tudja lassan ezt elkerülni. Érdemes könnyen fogyasztható, pl podcast formátumot keresni a témában (javaslom a KiberKávézót)
Intézményi tippjeink
- Aktualizált, valós adatkezelés, tájékoztatóval
- Naprakészen vezetett és betartott hozzájárulások
- Intézményi rend a fotózásra, a készülékek kezelésére és a biztonságra vonatkozóan
- Nyílt kommunikáció a szülőkkel
- Adatfeldolgozói szerződések a partnerekkel (pl fotóssal)
- Biztonságos felületek használata a képek, videók és tartalmak megosztására PL. KIDEA
Szülői tippjeink
- Naprakész tudás a jogokról és kötelezettségekről
- Sharenting elkerülése, minimalizálása
- Más gyerekek és szülők jogainak tiszteletben tartása
- Nyílt kommunikáció az intézményekkel és a szabályok betartása
- Példamutatás
I.CS.A
kép:AI